2017. február 5., vasárnap

Mecsetet nyit Zuglóban a Magyar Iszlám Közösség


A muszlimok eddig csak annyit hallottak, hogy medence is lesz az új imahelyen, a Népszava cikke ennél több újdonsággal is szolgálhat. 
Március végén mecsettel kombinált iszlám kulturális központot avatnak Zuglóban. A magánszemélytől vásárolt épületet több mint 100 millió forintból vették meg és alakítják át. Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke szerint öt éven keresztül spóroltak, mire összegyűlt a pénz.


A XIV. kerület egyik meglehetősen félreeső kertvárosi részén, a Körvasút sornál lévő Paskál utcában hozza létre központját a Magyar Iszlám Közösség. Erről a szervezet egyik képviselője beszélt egy videóban, amit az atv.hu szúrt ki a neten. Bolek Zoltán, a közösség vezetője a portálnak, majd lapunknak is megerősítette a hírt.
A „félig ipari” épületet magánszemélytől vásárolta meg az iszlám közösség. A 200 négyzetméter alapterületű, a félszuterénnel együtt háromszintes (összesen tehát 600 négyzetméteres) ingatlanban mecset, étterem, kávézó, kulturális rendezvények megtartására alkalmas terem is helyet kap – számolt be a Népszavának Bolek Zoltán.
Minaret és müezzin nem lesz. Az összhatás kedvéért azonban Egyiptomból hoznak egy minareteket idéző, aranyozott rézből készült „csúcsot”, amit az előtetőn helyeznek el. A központ kulturális részlegének névadója Germanus Gyula nemzetközi hírű magyar orientalista, a mecsetet Durics Hilmi Huszein bosnyák származású iszlám vezetőről nevezik el. Róla tudni kell, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében volt tábori imám, aztán csatlakozott a „Rongyos Gárdához”.
A szóban forgó, erősen vegyes megítélésű szabadcsapatot a szélsőjobboldal tartja nagy becsben. „A Rongyos Gárda történetének voltak dicstelen időszakai, de voltak elismerésre méltó cselekedetei is” – zárta le a vitát Bolek Zoltán.
A Paskál utcai központot a tervek szerint március végén avatják fel. Ekkor lesz a százéves évfordulója annak, hogy Magyarországon egyháznak ismertek el egy iszlám szervezetet – indokolta a dátumválasztást Bolek Zoltán. Az elkövetkező két hónapban azonban még 7-8 millió forintos kiadásra és rengeteg társadalmi munkára van szükség. Az iszlám közösség vezetője igyekszik jó példát mutatni: éppen villanyszerelési munkákat végzett, amikor kerestük.
Az épület előző tulajdonosának kilétéről és a kiadásokról Bolek egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. Ígérte, hogy a megnyitó ünnepségen minden kérdésre válaszolni fog. Annyit azért elmondott, hogy a beruházás költsége – beleértve az épület megvásárlását és a felújítást – nagyságrendileg 100 és 150 millió forint közé tehető.
Számítanak támogatásra Törökországból és például Szaúd-Arábiából is, de konkrét segítséget csak az „Ausztriában élő muszlim testvéreinktől” kaptak, 5200 eurót. Minden más kiadást saját maguk fedeztek, a magyar államtól „egyetlen fillért sem” kaptak. „Öt éven keresztül spóroltunk, hogy összejöjjön a pénz” – jelentette ki Bolek Zoltán, aki nem tart attól, hogy konfliktusok lehetnek a környéken élőkkel. A közösség – állapította meg – békeszerető hívekből áll, elutasít mindenfajta szélsőségességet és erőszakot.
A Magyar Iszlám Közösség székhelye eddig a Róbert Károly körúton volt. A viszonylag kisméretű ingatlan Bolek szerint ma már teljesen alkalmatlan mecset céljaira. Ettől még nem válnak meg tőle, hanem más funkcióval ruházzák fel. A Róbert Károly körúti létesítményben ingyenes szociális étkeztetés lesz, hajléktalanokat és rászorulókat fognak ellátni. Ételosztáskor nem nézik majd – mondta Bolek Zoltán –, hogy kinek mi a vallása és a származása.

2016. augusztus 29., hétfő

Muszlim kulturális központ nyílik a Gutenberg téren

A Belső-Józsefvárosban található Gutenberg téren készül iszlám kulturális központot nyitni a Jótékonysági Béke Alapítvány. A mintegy 540 m2-es ingatlan nem csupán közel fekszik a Rákóczi térhez, de közvetlen szomszédja a Rabbiképző Zsidó Egyetemnek is. A galériából és imateremtől álló, keleties stílusjegyeket is magán viselő sarokingatlan nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy Budapest VIII. kerülete -ahol már most négy mecset üzemel- a jelenleginél is multikulturálisabb legyen.

2016. május 8., vasárnap

Újra megnyitottak egy 500 éves mecsetet Boszniában

A Türkinfó cikke alapján
A Ferhadíja mecset a XVI. századi oszmán építészet egyik remekműve volt, azonban a boszniai háború alatt a szerb hadsereg felrobbantotta. Az elpusztult műemléket újjáépítették, és szombaton megtartották megnyitó ünnepélyt is, Bosznia szerbek lakta részének fővárosában, Banja Lukában.
A mecset újjáépítését Törökország finanszírozta, Ahmet Dovutoglu leköszönő miniszterelnök a ceremónián elmondta, nem csak egy újabb mecsetet építettek, a béke üzenetét akarják átadni.
Felelősségteljes emberekként a jövőt kölcsönös bizalomra és megbecsülésre kell építenünk. Tegyünk meg mindent, hogy jobban megértsük egymást, hogy tanuljunk egymástól jóakaratot, tiszteletet és őszinteséget – mondta Bakir Izetbegovics bosnyák muszlim vezető.

2016. április 30., szombat

Kiürült a zsinagóga, mecset lesz belőle

A Magyar Nemzet nyomán

Elveszítette híveinek nagy részét egy marseille-i zsinagóga, a környéken viszont egyre több muszlim gyakorolná vallását, így a hajdani zsidó imaházat mecsetté alakítják. 
A tengerparti város központjában található Or-Thora zsinagógát négyszázezer dollárnak megfelelő összegért vette meg egy muszlim szervezet néhány hónapja. A létesítmény új funkcióját nyártól töltheti be. Az utóbbi tizenhat évben marseille-i zsidók tízezrei hagyták el az izraeliták által korábban sűrűn lakott városközpontot. Mivel egyre több hívő költözött a város külső részeire, a most eladott zsinagóga végnapjai alatt megtörtént, hogy a kétszázötven fős imaházban mindössze tízen vettek részt szertartáson. Mindeközben az ugyanabban az utcában található mecset olyan szinten zsúfolttá vált, hogy a helyi muszlimok egy része szerdánként már az utcán imádkozik, ezért az Al Badr Társaság megvette a lassan elnéptelenedő zsinagóga épületét.
A 800 ezres Marseille lakosságából egyébként 250 ezren muszlimok.

2016. április 2., szombat

Ma adják át Észak-Amerika legnagyobb mecsetjét

Az Amerikai Egyesült Államok fővárosától, Washingtontól alig néhány kilométerre, a Maryland állambéli Lanhamban 2016. április másodikán adják át az észak-amerikai kontinens legnagyobb iszlám imaházát. A klasszikus ottomán stílusban épült, két minaretes épület megépítésére a török állami vallásügyi hatóság, a Diyanet adott megrendelést, és azt a török köztársasági elnök, Recep Tayyip Erdogan és a Diyanet vezetője, Mehmet Görmez fogja átadni. A megnyitót megelőzően egyébként már az április elsejei pénteki imát is az új dzsámiban tölthették a helyi muszlimok. A szentbeszédet három nyelven, angolul, törökül és arabul maga Görmez adta elő. 

Üröm az örömben, hogy török kollégájának meghívását elutasította az amerikai elnök, Barack Hussein Obama, akinek pedig a felmenői között muszlimok is megtalálhatóak. Hasonló módon elhárították a meghívást azok a jeles amerikai muszlim sportolók is, akiket a török elnöki hivatal kért volna fel. Így nem jelenik meg az átadó az ökölvívó-legenda, Mohamed Ali lánya és a kiváló kosárlabdázó, Kareem Abduljabbar sem.

2016. március 21., hétfő

Szépen halad a ljubljanai nagymecset építkezése

Három éve az alapkő letételéről tudósítottunk, most pedig azt tesszük közhírré, hogy Ljubljana, ahol a jugoszláv múlt miatt több ezer bosnyák és albán nemzetiségű muszlim is, hamarosan egy mecsettel gazdagodik. A jó ütemben épülő imaházról a Szlovén Rádió- és Televízió honlapja készített fényképes riportot, melyet ITT tekinthetnek meg. A mecset várhatóan 2017. nyarán nyílhat meg.

2016. március 8., kedd

Nyárra elkészül egy új mecset Katalóniában

A mecset tetőszerkezete már kész
Spanyolország északkeleti tartományában, Katalóniában, a francia határ közelében új mecset építésébe fogtak. Az imaház 580 fő számára épül, két minaretje és egy kis kupolája is lesz. Várhatóan a 2016-os év ramadáni böjtje idején már állni fog, és szeretettel várja majd a látogatókat.
Így fog kinézni