2010. szeptember 27., hétfő

1982 óta nem ítélték el a mecsetromboló hindu szélsőségeseket

Fülöp Tímea cikke a Kitekintőn

A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság tovább halasztotta az 1992 óta húzódó Ajódhja-ügyben az ítélet meghozatalát, hogy lehetőséget adjon a bíróságon kívüli, békés megoldásra. Az India muszlim és hindu lakossága közötti egyik legnagyobb konfliktust okozó kérdés lezárása egyelőre bizonytalan időpontra tolódott, miután a döntés a további halasztási kérelemről csak kedden várható.


A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság csütörtökön szeptember 28-ig elhalasztotta, hogy az Allahabadi Legfelsőbb Bíróság döntést hozzon India egyik legrégebb óta húzódó és legkényesebb kérdésében, az Ajódhja-ügyben. Az igazságszolgáltatásnak azt kell mérlegelnie, hogy az 1992-ben lerombolt ajódhjai mecset helyét a hindu közösségnek adják-e, ahol ők egy hatalmas Ráma-templomot kívánnak építeni, vagy a muszlimoknak, az elpusztított Babri mecset újjáépítéséért. Eredetileg az ítéletet szeptember 24-én kellett volna meghozniuk és a halasztásra azért került sor, hogy feltárják a lehetőségét egy bíróságon kívüli megoldásnak tárgyalásokon, valamint közvetítésen keresztül. Azonban, hogy valójában sikerüljön ilyen módon megoldani a több évtizedes ügyet, arra gyakorlatilag semmi esély. Az ügy fontosságára jellemző, hogy Manmohan Szingh indiai miniszterelnök a maoista felkelés és a kasmíri zavargások mellett az idei év harmadik legfontosabb biztonsági veszélyt jelenti az országnak.
Akár évekig is elhúzódhat még a döntés
A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság emellett arról is határozott, hogy kedden háromtagú bíróság fog első napirendi pontként dönteni Rames Csandra Tripathi petíciójáról, amiben a döntés elhalasztását kéri a Nemzetközösségi Játékok végéig, az ítélet várható feszültségnövelő hatása miatt. A petíciót korábban az Allahabadi Legfelsőbb Bíróság elutasította és Triparthit komoly bírsággal is sújtotta.
A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság tagjai maguk is erősen megosztottak a halasztás kérdésében, hisz tartanak attól, hogy az áradások és a kasmíri zavargások közepette az Allahabadi Legfelsőbb Bíróság döntése tovább szíthatja az indulatokat Indiában. A halasztás kérdése azért is kényes, mert az ítéletet hozó bíróság egyik tagja október elsejével nyugdíjba vonul, emiatt az ítélőszéket újra fel kell állítani, újabb viták közepette, ami tovább odázhatja az ítélet meghozását akár hónapokkal, sőt évekkel is.
Évtizedekre nyúlik vissza vita
Ajódhja India egyik legnagyobb múltú városa, a mai Uttar Pradés államban, ami a legenda szerint Ráma születésének helye volt és több mint 150 éve komoly vallási vita tárgya, mióta a hinduk tiltakozásuknak adtak hangot az 1528-ban épített muszlim mecset ellen. A konfliktus 1949-ben izzott fel, amikor Ráma-szobrok jelentek meg a mecsetben és a hinduk engedélyt követeltek, hogy benne imádkozhassanak. Ez ellen a muszlimok hevesen tiltakoztak és 1950-re a vita bíróság elé is került.
Az évtizedek során a hindu szélsőségesek folyamatosan szították a hangulatot, állításaik szerint Ráma pont a mecset helyszínén született, amelynek emlékére az ősidőkben templom állt. Végül a feltüzelt hinduk tízezrei 1992-ben lerombolták a mecsetet ásókkal, rudakkal és puszta kézzel, miközben a biztonsági erők tétlenül figyelték a pusztítást. Az eset kirobbantotta a leghevesebb erőszakhullámot a muszlim és hindu lakosság között az 1947-es vérontás óta, ami India és Pakisztán függetlenné válását kísérte. Körülbelül 2000 ember halt meg 1992-ben a zavargásokban, amiért a kormányzati vizsgálatok több vezető politikust is bűnösnek találtak.
Babri mecset, 1992. december 6.
Vallási összecsapások Indiában
A történtek kétségbe vonták India többnemzetiségű, több vallást megtűrő, szekuláris demokráciájának realitását is. 2002-ben újabb vallási összecsapások törtek ki a hinduk és muzulmánok között Gudzsarát államban, amelynek során közel ezren haltak meg. A zavargások ekkor azt követően robbantak ki, hogy a Hindu Világtanács országos tiltakozásra szólította fel a lakosságot, mikor 58 ember elhunyt egy vonatgyújtogatásban. A megtámadott vonat hindu aktivistákat szállított, akik Ajódhjában a korábbi mecset helyén a Ráma-templom felépítését kívánták elérni, de a terven feldühödött muszlimok megtámadták őket.
Jelenleg a bíróság halogatása is valószínűleg annak köszönhető, hogy nem kívánnak újabb vallási összecsapások felelősévé válni egy olyan döntés meghozásával, ami semmiképpen sem tehet mindenkit boldoggá. Azonban az ítélet elodázásával sokak szerint csak tovább húzzák India egyik legrégebb óta feszültséget kiváltó problémáját, amelynek megoldásáig nem alakulhat ki rendes béke a két vallási közösség között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése