2010. szeptember 27., hétfő

Mecset + templom = igaz


"Most, hogy az ismeretlentől - jelesül az iszlámtól való félelem új vonást ad az ország arcának azáltal, hogy az SD képviselőit parlamenti helyhez juttatja - én szeretném megmutatni Svédország egy másik vonását is." - írjavitaindító cikkében Bengt Wadesjö püspök, a mértékadó svéd konzervatív napilap (SvD) vélemény-oldalán. - Annak a pártnak az első embere tavaly ilyenkor azt mondta: "A muszlimok a legnagyobb külső ellenségünk." Mi itt azt gondoljuk, a bevándorlók, vagy a muzulmánok nem fenyegetést, de értéket jelentenek mindnyájunk számára."
Nacka, az egyik stockholmi tengerparti előváros figyelemre méltó módon alakítja sokszínű közössége életét. A közeledés, a megismerés, a megértés és elfogadás közös érdekében. Szerintük, ennek egyik megfelelő módja, s egyben kiváló helye... egy olyan közösségi tér is lehet, ahol közös tető alatt alakítanak ki egy lutheránus-, egy katolikus templomot valamint egy mecsetet. Ez az különleges projekt, Isten házához való hasonló viszonyulásból, s a benne közösséget vállalók közötti bizalomból sarjad.

Wadesjö püspök, Nacka választott politikusaival s az ottani egyházak vezetőivel már évek óta együtt dolgozik a jószomszéd-együttélés közösségi szinten való megvalósításán. Most eljött az ideje, hogy egy új és példaértékkel bíró módon ki is fejezzék ezt - azáltal, hogy a nackai lutheránus egyház közössége, a katolikus gyülekezet és az iszlám egyesület közös házat emeljen Istennek. A nackaiak egy olyan templomegyüttest kapnak a város egyik vízparti negyedében, melyben közös tető alatt három vallás háza - egy templom és egy mecset - vesz majd közre egy nagy közös udvart és más közös tereket - úgy, hogy a lutheránus templom épülete ad otthont a katolikusoknak is, miközben a muszlimok e nackai imahelye kitárja majd kapuit az iszlám helyi barátai, az iszlámmal megismerkedni óhajtó más vallású vagy más világnézetű emberek előtt is. 
A nackai kezdeményezés világelső; bár az Umayyad mecset Damaszkuszban hasonló lehetett - igaz, 1400 évvel ezelőtt. "Hogy a nackai templom valóra váljon, s hogy ne csupán szép de üres héj maradjon... természetesen feltétele, hogy őszinte érdeklődés, s őszinte bizalom legyen az ott találkozók között. - mondja a püspök. - Ezért munkálkodtunk azon éveken át, hogy létrejöjjön egy közös érték- és hit-alap."
A siker érdekében segítséget kértek egy szociológiai intézettől is, mely felmért, elemzett, majd végül összeállította és az asztalra tette a nackaiak közös értékalpját. Ezt mind a három Nackában jelenlévő vallás vezetői, Dahlbeck és Konopka tiszteletes valamint Olwan imám elfogadta, miután alaposan megvitatták közösségük gyakorló hívőivel.
Nacka egyházi és világi vezetői, s az ott élő polgárok szándéka, hogy e templom és környezete a nackaiak öszetartozásának megnyilvánulása legyen - nemzetiségtől, hittől és anyanyelvtől függetlenül. Mindhárom közösség a maga módján és szokásai szerint folytatja majd vallási-, kulturális- és szociális tevékenységét - mind a saját, mind a közös terekben.
A kezdeményezésnek nem célja a vallások összevonása, vagy a hittérítás. Hanem, hogy megmutassa: a vallás egyesítő erő. Lehetőséget adva a különböző hittel és tradiciókkal rendelkezőknek egymás jobb megismerésére, hozzá akar járulni a település további pozitiv fejlődéséhez.
Szeretnék azt is, ha az emberi léptékkel, átriumos formában kialakított modern ökomenikus centrumban folyó közösségi élet - választ adna azok számára, akik ma úgy vélik: a muzulmánok vagy a római katolikusok idegenek, egyszersmind fenyegetők mások számára.


Nacka, egyike a Stockholmot kelet felől övező tengerparti településeknek. Önálló, de a nagyvároshoz számtalan ponton kapcsolódik.  A 'falumhoz' hasonló (de kétszer akkora) Nacka
dinamikus, a svéd átlagnál valamivel jobb módú település;  afoglalkoztatottság (82%), a jövedelmi viszonyok (332.000 kr/fő/év), az iskolázottság (52% diplomás), a gyermekszületés (2,2 gyermek/nő) s más demográfiai adatok is kedvezőbbek az országos átlagnál. Mint a stockholmkörnyéki 'tengerpartiak' zöme, ez is 'blå-kommun', azaz konzervativ-liberális vezetésű város. 88.000 lakójának 17%-a nem svédországi születésű (az országos arány: 13%).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése