2010. szeptember 12., vasárnap

Mecsetépítés miatt tiltakoztak Moszkvában is

MTI

A zöldterületet a parkolást és a kutyáikat féltik Moszkvában azok, akik szombaton tüntetést szerveztek egy Moszkvában tervezett mecset ellen. Az orosz fővárosban ez lenne a hatodik mecset.

Közel ezer fő tüntetett szombaton Moszkvában egy, a Tyeksztyilscsiki negyedben tervezett mecset ellen. A moszkvaiak fő problémája a mecsettel, hogy megtöri a környék zöldterületének egységét és megnehezíti a parkolást. Az Interfax orosz hírügynökség szerint a lakosokat az is nyugtalanítja, hogy a mecsetben gyülekező hívők várhatóan negatívan viszonyulnak majd a kutyákhoz, mert ezeket az állatokat a muszlimok tisztátlannak tartják. A tiltakozók sérelmezték, hogy a hatóságok korábban nem engedélyezték itt egy orosz ortodox kápolna építését arra hivatkozva, hogy a telek nincs közművesítve. Moszkvában öt mecset működik.

Világ mecsetei blog-kommentár: Ugyan Moszkvában öt mecset van (valójában már épül a hatodik is!), de a hivatalos statisztikák egymillióra teszik a közel kilencmilliós metropoliszban a muszlimok számát. Sőt, egyes becslések akár kétmilliót is elképzelhetőnek tartanak. Oroszország lakóinak közel húsz százaléka muszlim. Oroszország -Putyin szavaival- keresztény és muszlim ország. Tehát teljesen helyénvaló ha mecseteket építenek. Egy videoblogon "rémisztő" képek járták be a világhálót: muszlim tízezrei lepték el Moszkva utcáit csütörtökön az ünnepi ima alkalmából. Nahát, nem lesz ilyen "iszlamizáció", ha rendben épülhetnek a mecsetek.

A kutya valóban tisztátalan állat az iszlám vallás szerint. Tisztátalan, de akkor is Allah teremtménye, aminek jogai vannak. Mohamed próféta (béke legyen vele) még a hegyet is megkerültette társaival, csak nehogy megzavarjanak egy kicsinyeit szoptató szukát.

A tüntetők amúgy lemaradtak egy brosúrával: ma már nem kötelező a parkolási gondokra hivatkozni egy mecsetellenes demonstráción. Ma már sokkal sikkesebb iszlamofób szlogeneket hangoztatni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése