2014. november 28., péntek

Minden egyetemre mecset jöhet Törökországban

Így fog kinézni az egyik tervezett isztambuli egyetemi mecset



A török vallásügyi hivatal (Diyanet) mecsetet tervez felépíteni Törökország minden állami egyetemén.


Több mint nyolcvan egyetemen zajlanak a mecsetépítési munkálatok, s ebből tizenöt helyen már megnyitották a muzulmán imahelyeket a hívek előtt, és 2015-ben további ötven megnyitását tervezik - számolt be Mehmet Görmez, a Diyanet vezetője. "Mintegy húszmillió fiatal él országunkban, és szeretnénk mindegyikhez eljutni" - tette hozzá Görmez.
A hivatal élén álló tisztségviselő azt mondta, az imámoknak - akik fizetésüket az országban érvényben lévő szabály szerint a török kormánytól kapják - egyebek mellett az lesz a feladatuk, hogy a nehézségekkel küzdő fiataloknak felajánlják a segítségüket. Görmez hangsúlyozta, hogy a vallásügyi hivatal kiemelt figyelmet fordít a nagyvárosi egyetemeken működő mecsetekre, mivel "ezek az egyetlen eszközök arra, hogy a városokban és a társadalom életében helyet kaphassanak az imádkozás helyszínei".
A Recep Tayyip Erdogan vezette iszlamista-konzervatív vezetést régóta azzal vádolják ellenfelei, hogy a török társadalom iszlamizációjára törekszik.
Korábban a kormányzat korlátozta az alkoholfogyasztást és a dohányzást, valamint engedélyezte a török tisztségviselők és egyetemisták számára, hogy az iszlám vallás előírásai szerint fátylat viseljenek. Szeptemberben ezt Ankara a középiskolák diákjaira is kiterjesztette.

2014. november 20., csütörtök

Történelmi mecseteket fenyegetnek a medinai építkezések

Többek között a képünkön is látható műemlék Szadzsda (Leborulás) Mecsetet is fenyegetheti az iszlám második legszentebb imahelyének, a medinai Haramnak a bővítése. A világ legnagyobb alapterületű mecsetének eddigi bővítése során sem voltak tekintettel a történelmi emlékekre a szaudi hatóságok, így a város lakói attól tartanak, hogy a bontásra ítélt területen nem felújítják, hanem lerombolják a dzsámikat. A Szadzsdah Mecset már Mohamed próféta (béke legyen vele) idején is állt, és az idők során többször is átépítették. Az iszlám történetében azzal vívott ki magának hírnevet, hogy Allah küldötte itt végezte el hálamondó imáit.

2014. november 16., vasárnap

Vendégmunkások adományaiból épült új dzsámi Crna Gorában

Németországban élő szandzsákiak közadakozásából létesült Montenegró legújabb mecsete az ország észak-keleti részén, Rozajéban. A minaretes imahelyet Rifat Fejzic, az ország muszlim vezetője adta át a híveknek.

2014. november 13., csütörtök

Imaszoba nyílt a gödőllői egyetem kollégiumában

A Magyar Iszlám Közösség támogatásával muszlim imahely nyílt Gödöllőn az ott tanuló egyetemisták számára.

"A mai napon Közösségünk szerződést írt alá a Szent István Egyetem Gödöllői Kollégiumok Igazgatóságával valamint a kollégiumban lakó muszlim diákok képviselőjével, imaszoba létesítéséről. Tehát a mai naptól hivatalosan is megnyílt a kollégium B épületében az imaszoba, melynek vallási felügyeletét és egyházi védelmét Közösségünk biztosítja" - fogalmaz az egyház közleménye.